Új görög kormány: "mi vagyunk a reformok ereje"

Új görög kormány: "mi vagyunk a reformok ereje"
Írta: Euronews

Miután az új görög kormány letette az esküt, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök már el is utazott Brüsszelbe a rendkívüli uniós csúcsra. A jelenlegi

Miután az új görög kormány letette az esküt, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök már el is utazott Brüsszelbe a rendkívüli uniós csúcsra. A jelenlegi kormány 46 főből áll. Összetétele nem változott jelentősen az előzőhöz képest. A miniszterek optimistán nyilatkoztak a jövőről.

- Előre tervezünk az ország jövőjével kapcsolatban. Az a célunk, hogy leküzdjük a nehéz problémákat. Megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy ebben sikerrel járjunk – mondta Jannisz Dragaszakisz miniszterelnök-helyettes.

- A mi kormányunk egyesíti Görögországot, az Európai Unión belül működik, és megpróbálja kivezetni az országot a válságból. Reformokat szeretnénk, és küzdünk a korrupció ellen – jelentette ki Panosz Kammenosz védelmi miniszter.

- Eddig az emberek úgy ismertek minket, mint akik ellenállunk a neoliberalizmusnak, a régi pártrendszernek és a korrupciónak. Itt az idő, hogy bizonyítsuk, mi vagyunk a reformok ereje – hangsúlyozta Jorgosz Katrugalosz munkaügyi miniszter.

Helyszíni tudósítónk szerint az új kabinet legtöbb tagja nem új a kormányzásban, mivel már miniszterek voltak az előző kormánykoalícióban is. De most az előttük álló kihívások újak, mert minél hamarabb végre kell hajtaniuk a reformokat, amikről Ciprasz a nemzetközi hitelezőkkel megegyezett.

kapcsolódó cikkek