Chile: a Pinochet-puccs 42. évfordulójára emlékeztek

Chile: a Pinochet-puccs 42. évfordulójára emlékeztek
Írta: Euronews

Chilében megemlékeztek a Pinochet tábornok által vezetett véres puccs 42. évfordulójáról pénteken. Virágot helyeztek el az akkor meggyilkolt elnök

Chilében megemlékeztek a Pinochet tábornok által vezetett véres puccs 42. évfordulójáról pénteken. Virágot helyeztek el az akkor meggyilkolt elnök képmása előtt. Az ország elnöke, Michelle Bachelet egységre szólította föl a nemzetet.

Salvador Allende, egykori államfő lánya jelenleg a chilei szenátus elnöke.

- Nagyon megindító, talán azért is, mert megemlékeztünk arról a 38 emberről, a személyi testőreiről is, akik végig mellette maradtak, és akiket megöltek, kivégeztek. Ez sok érzelmet felkavar – mondta Isabel Allende.

Salvador Allende hatalmát 1973-ban döntötték meg, miután a légierő bombázta a La Moneda palotát, és az amerikaiak által is támogatott katonai puccsal Pinochet tábornok átvette a hatalmat.
A csaknem két évtizeden át tartó véres diktatúra idején ezreket raboltak el és öltek meg, valamint 28 ezer embert kínoztak meg.

Pinochet 91 éves korában 2006-ban halt meg. Sosem kellett bíróság előtt felelnie a diktatúra idején elkövetett bűneiért. Az áldozatoknak csak töredékét találták meg tömegsírokban, míg százak sosem fognak előkerülni, mert a Csendes-óceánba dobták őket.

- Azért jöttünk ide, hogy emlékezzünk a történtekre, nem felejtünk. Gyertyát gyújtunk, és a barátokra emlékezünk – mondta egy asszony.

Tüntetők összecsaptak a rendőrökkel a fővárosban, Santiagóban.
A demonstrációk gyakoriak Chilében a társadalmi elégedetlenség miatt, egyebek közt oktatási reformot követelnek az emberek.

kapcsolódó cikkek