Hiába szállnak vonatra a menekültek az előttük is újra megnyitott budapesti Keleti pályaudvaron.
A menekültek előtt is megnyitották a budapesti Keleti pályaudvart csütörtök reggel, de a vasúttársaság felfüggesztette a nemzetközi járatokat.
Így a migránsok csak a belföldre, elsősorban a nyugati határ felé tartós zerelvényekre szállhattak fel, a Reuters hírügynökség értesülése szerint azonban ezekkel sem juthatnak messzire. A vonatokat állítólag útközben feltartóztatja a rendőrség, és leszállítja róla a menekülteket.
A Sopronba tartó járatot például Bicskénél állították meg, ahol egy befogadó központ is működik. A migránsok megtagadták, hogy az állomásról a bicskei befogadó központba vigyék és regisztrálják őket. Volt, aki a sínekre feküdt, mások elszöktek. Később a rendőrök visszaengedték őket az állomáson veszteglő vonatra, de egyelőre nem tudni, az elindul-e, és ha igen, hová.
Visszaváltja az olcsóbb jegyeket a MÁV
A MÁV visszaváltja a fel nem használt menetjegyeket 40 euróig, efölött írásos kérvényt kell benyújtani, névvel, címmel, indoklással, amit három hónapon belül bírál el a vasúttársaság. Kérdéses, mennyire tudnak élni ezzel a lehetőséggel a migránsok. A MÁV tájékoztatóján az is kiderült, hogy nem ők döntöttek a Keleti pályaudvar megnyitásáról, és a soproni vonat bicskei megállításáról sem. Egyedül a Budapestről induló közvetlen nemzetközi járatok felfüggesztéséről határozott a MÁV, saját hatáskörben.Budapestről egy másik vonat is kifutott menekültekkel: az eredetileg Győrbe tartó járat nem Bicskénél, hanem Nagyszentjánosnál állt meg, innen viszik a rendőrök buszokkal a menekülteket Győrbe, regisztrációra.
Közben a helyszíni beszámolók szerint a budapesti Keleti pályaudvarnál és az aluljáróban az elmúlt napokhoz képest kevesebb menekült várakozik.