NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lassú világkereskedelem - Kína és Európa húzza le az eredményeket

Lassú világkereskedelem - Kína és Európa húzza le az eredményeket
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hét éve nem látott lassúsággal halad a világkereskedelem bővülése – áll a holland gazdaságpolitikai elemző intézet kutatásában. A World Trade Monitor

HIRDETÉS

Hét éve nem látott lassúsággal halad a világkereskedelem bővülése – áll a holland gazdaságpolitikai elemző intézet kutatásában. A World Trade Monitor szerint a második negyedévben fél százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene, az első negyedéves másfél százalékos zsugorodás után. Ugyanakkor június havában 2 százalékkal korrigált.

Utoljára a 2008-as gazdasági válság idején voltak ilyen gyengék az eredmények.

Egyes elemzők már arról beszélnek, hogy a globalizációs folyamat
a tetőpontjára ért, vagyis most egy lejtmenet következhet.

Éves összevetésben a második negyedévben a világkereskedelem csak 1,1 százalékkal bővölt 2014 azonos időszakához képest. Az IMF szerint idén a világgazdaság talán 3,5 százalékkal nőhet.
A gyenge eredményeket Kína gazdasági gondjai és Európa lassú helyreállása okozza.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén