NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megkezdik Jimmy Carter sugárkezelését

Megkezdik Jimmy Carter sugárkezelését
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A volt amerikai elnök a múlt héten jelentette be, hogy rákos. A Nobel-békedíjas egykori elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: “mindenre

HIRDETÉS

A volt amerikai elnök a múlt héten jelentette be, hogy rákos.

A Nobel-békedíjas egykori elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: “mindenre készen áll, és sorsa isten kezében van”.

- MRI-vizsgálatot végeztek, és négy melanómát találtak az agyamban. Nagyon kicsik, nagyjából kétmilliméteresek. Ma délután kapom az első sugárkezelést az agyi melanóma miatt. Négyszer kapok majd kezelést, ezek között háromhetes szünetek lesznek – közölte a 90 éves expolitikus.

A demokrata Jimmy Carter 1977 és 1981 között volt az Egyesült Államok elnöke. Utána nemzetközi szervezetek képviselőjeként vállalt szerepet a demokrácia és az emberi jogok terjesztésében.

2002-ben ő volt az első amerikai exelnök, aki felkereste Kubát Fidel Castro 1959-es hatalomátvétele óta.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Recept nélkül is kapható lesz fogamzásgátló tabletta az Egyesült Államokban

Donald Trump büntető ügyének története - adatgyűjtemény

Elnökválasztás, második forduló: ma eldőlhet, liberális demokrácia marad-e Szlovákia