Líbia rivális kormányai béketárgyalásokat kezdtek

Líbia rivális kormányai béketárgyalásokat kezdtek
Írta: Euronews

Líbia két rivális kormánya béketárgyalásokat kezdett Genfben.

Az ENSZ különmegbízottja sürgette Líbia egymással szemben álló, két rivális kormányát, hogy még augusztusban kössenek békemegállapodást.

Bernardino Leon arról is beszélt a tárgyalások kezdetén tartott sajtótájékoztatón, hogy augusztus végére egységkormányt kell alakítani.

- Líbiát az eddiginél is mélyebb káosz és megosztottság fenyegeti. Ezért remélem, hogy a felek bölcsek lesznek, hogy ez elkerülhető legyen, és a tárgyalások minél hamarabb egyezséggel végződhetnek – mondta Bernardino Leon, az ENSZ képviselője.

Abdullah al-Thinni, Líbia nemzetközileg elismert kormányának miniszterelnöke kedden arról beszélt, hogy kész lemondani, ha a líbiai emberek ezt kérik. Szóvivője később hozzátette, hogy Thinni a tervei szerint posztján marad.

Líbiában a korábbi diktátor, Moammar Kadhafi 2011-es elmozdítása óta van káosz.

A fővárost, Tripolit egy éve foglalták el fegyveresek, arra késztetve al-Thinni kormányát, hogy a keleti kikötővárosba, Tibrukba tegye át székhelyét.

A Líbiai Hajnal nevű fegyveres csoport is saját kormányt alakított, ezzel megosztottságot teremtett Líbiában.

A kaotikus állapotokat kihasználva könnyen foglalt el területeket Líbia belsejében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet.

kapcsolódó cikkek