Elfoglalták a legjelentősebb jemeni katonai támaszpontot az elnökhöz hű harcosok. Az Anad légibázist síita húszi felkelők tartották ellenőrzésük
Elfoglalták a legjelentősebb jemeni katonai támaszpontot az elnökhöz hű harcosok. Az Anad légibázist síita húszi felkelők tartották ellenőrzésük alatt.
A kormányerők közlése szerint még vasárnap este több száz katonával illetve tankokkal vették körbe a létesítményt, amely felett végül másnap, heves harcok árán sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést. Több tucatnyi felkelőt megöltek vagy elfogtak, több mint száz lázadó elmenekült. A kormányerők akcióját a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség harci repülőgépei segítették.
Az Ádentől 50 kilométerre északra lévő bázis bevétele megnyitja az utat az Anadtól északra fekvő Taizz város irányába, ahol gyakorlatilag szünet nélkül harcolnak a húszik és az államfő oldalán álló fegyveres erők.
A szaúdiak által vezetett nemzetközi szövetség hónapok óta küzd az ország északi részéből származó síita húszi lázadókkal, akiket Irán támogat. Egyelőre sikertelenül.