Nehezen éledezik Libéria az ebola után

Nehezen éledezik Libéria az ebola után
Írta: Euronews

A libériai hatóságok egyik legnagyobb problémája, hogy az ebolajárvány ideje alatt az újszülöttek jelentős részét nem regisztrálták. Az

A libériai hatóságok egyik legnagyobb problémája, hogy az ebolajárvány ideje alatt az újszülöttek jelentős részét nem regisztrálták.

Az UNICEF, vagyis az ENSZ Gyermekalapja ezen változtatna. Az év végéig szeretnék összeírni a 2014 januárja óta született gyerekeket.

- Amikor van egy gyereked, mindent megteszel érte. Nehéz helyzetbe kerülhetek, ha valaki megkérdezi, hogy mikor született a gyerek, és nem tudok rá válaszolni. A kórházi kezelést is megtagadhatják, ha nem tudják, hogy pontosan mennyi idős – mondta egy libériai nő.

2013-ban 79 ezer, 2014-ben 48 ezer, míg az idei év első öt hónapjában mindössze 700 újszülöttet regisztráltak Libériában. Az összeírás az egészségügyi létesítmények bezárása miatt akadozott.

Az UNICEF szerint a jelenlegi helyzet kedvezhet az emberkereskedőknek is.

A járvány 2013 decemberében tört ki az országban, az Egészségügyi Világszervezet idén májusban nyilvánította ebolamentesnek Libériát, bár azóta volt néhány megbetegedés.

kapcsolódó cikkek