Ciprasz: abszurd követelések, közel az egyezség

Ciprasz: abszurd követelések, közel az egyezség
Írta: Euronews

Abszurdnak és visszalépésnek minősítette az Európai Bizottság és az eurózóna legutóbbi javaslatát a görög válság megoldására az ország kormányfője

Abszurdnak és visszalépésnek minősítette az Európai Bizottság és az eurózóna legutóbbi javaslatát a görög válság megoldására az ország kormányfője. Alekszisz Ciprasz az athéni parlamentben pénteken a két nappal korábbi brüsszeli megbeszéléseiről számolt be.

- A hitelezők semmibe veszik az eddigi tárgyalási eredményeket, miközben Görögországnak egy olyan megoldásra van szüksége, amely véget vet a megszorításoknak, az eurózónából való kilépésről szóló találgatásoknak, és elengedi az államadósság egy részét – foglalta össze a görög miniszterelnök.

A görög kormányfő úgy látja, a visszalépés ellenére minden eddiginél közelebb van a megállapodás, hiszen Athén olyan tervezetet kínál, amely a hitelezők elvárásait is figyelembe veszi.

- Szóba került az előrehozott választások lehetősége, hiszen ha a kormányzó Sziriza megerősödne, akkor könnyebben vihetnék keresztül a hitelezők reform-követeléseit – értékelte a hallottakat egy gazdasági elemző, Vicky Pryce.

Görögország a Nemzetközi Valutaalap egy ritkán használt opciójával élve a hónap végére halasztotta pénteken esedékessé vált törlesztőrészletét.

kapcsolódó cikkek