Burundi: nem tudtak megegyezni a béketárgyalásokon

Burundi: nem tudtak megegyezni a béketárgyalásokon
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kudarcot vallottak a béketárgyalások Burundiban, ezért az ellenzék közölte, hogy folytatják az elnök elleni tüntetéssorozatukat. A hétfői

Kudarcot vallottak a béketárgyalások Burundiban, ezért az ellenzék közölte, hogy folytatják az elnök elleni tüntetéssorozatukat. A hétfői demonstráción egy ember vesztette életét a tiltakozók és a rendőrök között kitört összecsapásokban.

HIRDETÉS

- Nem félünk a haláltól. Az elnök uralkodni akar rajtunk, és meg fog ölni minket. Nem rovarok vagy fák vagyunk, akikkel bármit meg lehet csinálni. A végsőkig kell küzdenünk a méltóságunkért – mondta egy tiltakozó.

Az afrikai országban azt követően kezdődtek a tüntetések, hogy Pierre Nkurunziza államfő bejelentette, harmadik alkalommal is indul az elnökválasztáson, bár erre az alkotmány értelmében nem lenne lehetősége.

A tiltakozók számára olaj volt a tűzre, hogy szombaton, a saját háza előtt lőtték le Zedi Feruzit, az egyik burundi ellenzéki párt vezetőjét és testőrét a fővárosban, Bujumburában.

Másfél hete államcsínyt kíséreltek meg Nkurunziza ellen, amely végül nem volt sikeres.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rengeteg rasszista és szexuális bűnöző van a Scotland Yard kötelékében

Kéthetes hajsza után elkapták a Pennsylvaniában megszökött veszélyes bűnözőt

Tömeggyilkossághoz riasztották a brit rendőröket, egy jógaórára vonultak ki