Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Budapest: tüntettek az egészségügyi dolgozók

Budapest: tüntettek az egészségügyi dolgozók
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Több mint ötezren vonultak föl Budapesten kedden az egészségügyi és a szociális szférában dolgozókért tüntetve. Ez volt az egyik legnagyobb tiltakozó

Több mint ötezren vonultak föl Budapesten kedden az egészségügyi és a szociális szférában dolgozókért tüntetve. Ez volt az egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulás idén Magyarországon.

Fizetésemelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért tüntettek több helyszínen az ágazatban dolgozók. Az alkalmazottak többsége havi 70-80 ezer forintért dolgozik, és már évek óta nem kapott béremelést.

A résztvevők két helyszínen demonstráltak: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében a Hősök terén, az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében a Clark Ádám téren és a Kossuth téren. Ezután közösen az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága elé vonultak. A tüntetők petíciót adtak át Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárnak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Unortodox ügyletek: az MNB elillant százmilliárdjainak nyomában

Átadták a Fahidi Éva-díjakat

Nem segítette ki Gerendait a fővárosi közgyűlés, nagy eséllyel nem lesz jövőre Sziget Fesztivál