NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lengyel elnökválasztás: Érik a meglepetés

Lengyel elnökválasztás: Érik a meglepetés
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hivatalban lévő elnök a második helyre szorult a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltje, Andrzej Duda mögött a lengyelországi

HIRDETÉS

A hivatalban lévő elnök a második helyre szorult a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltje, Andrzej Duda mögött a lengyelországi elnökválasztás első fordulóját követően. De nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így második fordulót kell tartani május 24-én.

Komorowski máris nyílt televíziós vitára hívta Dudát.

- Biztosíthatom elnök urat, hogy részt veszek a vitában – jelentette ki örömittas hívei előtt a kihívó. Szeretném kihangsúlyozni, hogy Lengyelországnak számos területen javulnia kell, van mit kijavítanunk. Továbbra is tartom, amit a választási szlogenem állít: “A jövő neve Lengyelország”.

Az exit pollok szerint Duda a szavazatok 34,8, míg Bronislaw Komorowski 32,2 százalékát szerezte meg. A részvételi arány nem érte el az 50 százalékot.

- Úgy gondolom, ez az eredmény komoly figyelmeztetés a hatalmon lévők táborának, a Polgári Platformnak. Le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket, meg kell hallanunk a választók hangját – fogalmazott a jelenlegi elnök.

A vasárnapi első fordulóban 30 millió ember voksolhatott, ebből körülbelül 192 ezren külföldön adhatták le szavazatukat.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást.

Végleges eredményt legkorábban keddre ígérnek.
Egy biztos: folytatás két hét múlva.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az abortusztörvény liberalizálása ellen tüntettek Varsóban

Lengyelország megtette az első lépést, hogy enyhítsék Európa legszigorúbb abortusztörvényét

Vajon bizakodhat-e a változásban a lengyel LMBTQ-közösség?