NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ez is megtörtént – nem lehet macskát és baszkot ölni, megdobálták a görög pénzügyminisztert

Ez is megtörtént – nem lehet macskát és baszkot ölni, megdobálták a görög pénzügyminisztert
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Izland eltörli a törvényt, amely engedi a baszkok megölését Hatályon kívül helyezték Izlandon a Westfjords kerületben azt az 1615-ös törvényt, amely

Izland eltörli a törvényt, amely engedi a baszkok megölését

HIRDETÉS

Hatályon kívül helyezték Izlandon a Westfjords kerületben azt az 1615-ös törvényt, amely arra buzdított, hogy „aki baszkot lát a területen, ölje meg”.

- Inkább szimbolikus volt a törvény eltörlése- mondta a Westfjords kerület egy bizottsági tagja, Jonas Gudmundsson. – Természetesen vannak törvényeink, amelyek tiltják bárki megölését, köztük a baszkokét is.

A 17. századi rendelet indította el a „ spanyolok leölését” , az ország egyik legvéresebb mészárlását.

A szimbolikus gesztus megünneplésére baszkok egy csoportja látogatott el Westfjordsba, akik állításuk szerint „boldogok voltak a bejelentéssel.”

Németország: kérem, ne ölje meg a macskát!

Kiterjesztették a vadászati tilalmat Északrajna-Vesztfáliában több állatra is, köztük a macskákra.

Az új, szigorúbb törvényeket a régió Zöldpárti környezetvédelmi minisztere vezette be, amelyek kiváltották a vadászok tiltakozását.

A rendelet szerint mostantól csak ólommentes lőszert lehet használni a vadászatok során. Ha a macskák vadászatának tilalma furcsának is tűnik, már kevésbé az, ha a 2013-2014-es vadászati szezon adatait nézzük: ennek során ugyanis a régióbeli vadászok 7595 házimacskát lőttek le.

Az olyan környezetvédelmi egyesületek, mint amilyen a BUND számára az új törvény még mindig nem elég szigorú, hiszen még mindig huszonkilencféle állat kilövését engedélyezik a régióban. Az egyesület azt szeretné elérni, hogy mindössze 12 fajta állat szerepeljen a kilövési listán.

A kereszténydemokrata politikusok szerint azonban a szociáldemokrata-zöld kormány nem védi kellőképpen a vadászok jogait.

Nagy-Britannia: Paul McCartney első alkalommal ad elő élőben egy 50 éves dalt

Először játszotta el élőben az egykori „Beatle”, Paul McCartney az „Another Girl” című Beatles-dalt április 28-án. A szám a The Beatles’ ‘Help!’ című albumán szerepelt, amelyet 50 éve augusztusban adtak ki. McCartney Japánban, a Nippon Budokan nevű koncerthelyszínen lépett fel a dallal, ahol 49 éve, 1966-ban zenekarával is játszottak.

Görögország: Anarchisták támadták meg a pénzügyminisztert, miközben Athénban vacsorázott

Anarchisták rátámadtak Jánisz Varufakisz pénzügyminiszterre és feleségére kedden, miközben Athén központjában egy étteremben vacsoráztak. Az étterem a szélsőséges baloldaliak és anarchisták kedvelt kerületében, az Exarchiában található. Az álarcosok felszólították a minisztert, hogy hagyja el a helyet, majd üvegtárgyakat kezdtek dobálni a párra. Egyikük sem sérült meg.

A pénzügyminiszter azt mondta, amikor a csapat tagjai elkezdték őket fenyegetni, felesége átölelte őt, így a támadók nem tudták őt bántani, anélkül, hogy feleségét ne ütnék meg először.

Varufakisz később beszélt a csoporttal az étterem előtt, akik végül megnyugodtak.

Salma Hayek visszatalál libanoni gyökereihez

A mexikói-hollywoodi sztár, Salma Hayek Libanonba látogatott A Próféta című film bemutatójára. Az alkotás Khalil Gibran híres regénye alapján készült. Hayek azt mondta, úgy érzi, nagyon személyes számára ez a film, mert libanoni nagyapja szerette a könyvet. A film premierjén Hayek közölte: a könyv által úgy érzi, megismerhette nagyapját.

Oroszország: twerkelni tilos

Három nőt letartóztattak Oroszországban, mert egy második világháborús emlékműnél twerkeltek.

Egy novoroszijszki bíróság tíz nap elzárásra ítélt közülük két nőt, és 15 napra a harmadikat.

Az ügyészek szerint „erotikus és szexuális twerkelésük” tiszteletlen és elfogadhatatlan volt egy ilyen történelmi emlékműnél.

Korábban áprilisban az orosz hatóságok már bezárattak egy tánciskolát, miután készítettek egy videót, amelyen tinilányok twerkelve táncolnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem csillapodnak az ügynöktörvény által kiváltott indulatok Grúziában

A háború jót tesz az orosz gazdaságnak a katonai kiadások növekedése miatt, közölte az IMF

Már több mint 125 ezer embert evakuáltak árvíz miatt Oroszországban és Kazahsztánban