Loader
Hirdetés

Gyorsjelentés: szárnyal az Apple

Gyorsjelentés: szárnyal az Apple
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Az Apple ismét beszámolt a befektetőknek a cég előző negyedéves pénzügyi eredményeiről. Ahogyan az már korábban is tapasztalható volt, újból jelentős

Az Apple ismét beszámolt a befektetőknek a cég előző negyedéves pénzügyi eredményeiről. Ahogyan az már korábban is tapasztalható volt, újból jelentős növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Felülteljesítette a piaci várakozásokat az Apple a januártól márciusig terjedő időszakban. Ez derült ki a tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentéséből.

A bevétel az elemzők által várt mintegy 56 milliárd dollárhoz képest 58 milliárd dollár lett 2015 első negyedévében. Az iPhone eladások is meghaladták a várakozásokat: 55 millió darab helyett 61,2 millió készüléket adtak el januártól márciusig.

Az Apple Watch első hétvégi eladásáról nem közöltek adatokat a gyorsjelentésben. A Q2, vagyis a második pénzügyi negyedév, az első naptári negyedévet jelöli, tehát a január elejétől március végéig terjedő időszakot.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

„Nem bánom, ha koldulni kell”: a Volta esély sokaknak

Putyin rendeletet ír alá: dróntámadások után állami kézbe kerülhetnek cégek

Egy évtizedes növekedés: a látványos számoktól a mindennapi változásig