EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Megérkezett az első segélyszállítmány Jemenbe

Megérkezett az első segélyszállítmány Jemenbe
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Jelentős vízhiánnyal küzdenek a jemeni Áden városában, ahová a hétvégén törtek be a húszi milíciák. A település volt a szaúdiak által támogatott

HIRDETÉS

Jelentős vízhiánnyal küzdenek a jemeni Áden városában, ahová a hétvégén törtek be a húszi milíciák.

A település volt a szaúdiak által támogatott jemeni elnök utolsó bástyája. A síita lázadók és a korábbi államfőhöz hű katonák Áden belvárosáig jutottak, és az ellenőrzésük alatt tartják a tartományi adminisztráció épületét is.

A felkelők tavaly foglalták el a jemeni fővárost, Szanaa-t, az elnök akkor menekült át Ádenbe.

A Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció csaknem két hete indított légicsapásokat a húszi lázadók állásai ellen. Az ENSZ adatai szerint azóta több mint 500-an vesztették életüket Jemenben. Jelenleg a szaúdi légierő ellenőrzi a teljes jemeni légteret.

A Nemzetközi Vöröskereszt hétfő délelőtt megkezdte a segélyek szállítását. Gyógyszereket és segélymunkásokat küldenek a polgárháború sújtotta országba.

A Vöröskereszt és az ENSZ egy 24 órás tűzszüneti megállapodást szeretne elérni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jemen: politikai labirintus

A jemeni konfliktus háttere

Újabb amerikai drónt lőttek le a jemeni húszik