Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Nők akartak robbantani az Egyesült Államokban?

Nők akartak robbantani az Egyesült Államokban?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Bíróság elé került két muzulmán nő New York-ban, mert a nyomozók szerint terrorakciókat készítettek elő.

HIRDETÉS

Terrortámadás előkészítésének gyanújával került bíróság elé két nő New Yorkban.

A nyomozók szerint bombákat akartak robbantani rendőrségi, katonai és kormányzati épületeknél.

A nők lakásán találtak is robbanószert és mindenféle eszközt, ami csak kell a bombagyártáshoz.

A hatóságok szerint egyértelmű, hogy mindketten szélsőséges iszlamisták.

Egyikük ügyvédje azt magyarázta a csütörtöki meghallgatás után, hogy védence fellebbezni fog, ha már lesz mi ellen. Addig annyit mondhat, hogy harcolni fognak igazukért. Ez szerinte egy komoly ügy, és ekként is fogják kezelni. Segítenek majd helyre tenni az információkat, amint elkészül a végleges vádirat.

A nők amúgy nem rejtették véka alá véleményüket. Egyikük állítólag nyíltan istenítette az al-Kaidát a 2001-es New York-i merényletekért, és azt mondta, hogy ő is, barátnője is az Iszlám Állam polgárai.

Ehhez hasonló retorikával az amerikai nyomozók nap, mint nap találkoznak. Gyakorlatilag minden hétre több olyan ügy is jut, amelyben a szövetségi bíróság terrorcselekmény tervezése és előkészítése miatt ad ki letartóztatási parancsot helyiek ellen az Egyesült Államokban.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Tömeges letartóztatásokat indít a „Tesla-terroristák” ellen a Trump kormány

Az Egyesült Államok több mint 200 venezuelait toloncolt ki – egy bírósági végzés ellenére

A Columbia Egyetem nem segít a biztonsági hatóságnak a Hamász-párti diákok azonosításában