Győztes nélküli vita a brit kormányfő-jelöltek között

Győztes nélküli vita a brit kormányfő-jelöltek között
Írta: Euronews

A hivatalban lévő David Cameron vállalta, hogy hat kihívójával száll szembe élő tévéadásban.

Nincs egyértelmű győztese a brit kormányfőjelöltek fő televíziós vitájának. Nagyjából hat héttel a választások előtt, csütörtök este ütköztette véleményét a hét legnagyobb brit párt vezetője. A központi téma a gazdaság, bevándorlás és szociális kérdések voltak.

- Ha megemeljük a költségvetési kiadásokat, és azokkal az adókat, akkor nem segítjük, hanem sújtjuk a dolgozókat – érvelt a hivatalban lévő kormányfő.

Egyik ellenfele, a munkáspárti Ed Miliband azzal vágott vissza, hogy David Cameron kormánya semmit nem tett az adóparadicsomok, vagy az adózást elkerülését lehetővé tevő befektetési alapok ellen, mert az ellenzéki vezető szerint ez utóbbiak pénzelik a konzervatív pártot.

Hasonlóan heves vita alakult ki a bevándorlás kérdésében.

- A második világháború után évente 30 ezer menekült érkezett. Most 300 ezer bevándorlót kell fogadnunk egy évben – figyelmeztetett a függetlenségpárti Nigel Farage.

A brit kormányfő azzal válaszolt, hogy az európai uniós elszakadásért harcoló pártra adott voksok a konzervatívok támogatottságát csökkentik, és ezzel azt a munkáspártot erősítik, amely teljesen megnyitná a kaput a menekültek előtt.

A vita után készített gyors közvélemény-kutatások értelmében egyik jelölt sem nevezhető győztesnek, azaz nem tudott figyelemre méltó népszerűség változást elérni. Ez megerősíti az előrejelzéseket, hogy a május 7-ei brit választások a konzervatívok és a munkáspártiak fej-fej melletti eredményét hozhatja, és megjósolhatatlan, ki alakíthat kormányt.

kapcsolódó cikkek