Reakciók: Netanjahu vezetésével elszigetelődhet Izrael

Reakciók: Netanjahu vezetésével elszigetelődhet Izrael
Írta: Euronews

Negatívan fogadták Benjamin Netanjahu pártjának választási győzelmét a palesztinok. Az izraeli kormányfő még a kampányhajrában arról beszélt, hogy

Negatívan fogadták Benjamin Netanjahu pártjának választási győzelmét a palesztinok.

Az izraeli kormányfő még a kampányhajrában arról beszélt, hogy amíg ő a miniszterelnök, addig nem fogja engedni a palesztin állam létrejöttét.

Netanjahu szerint aki ezt támogatja, az a radikális iszlamistákat segíti.

- A palesztin vezetés álláspontja egyértelmű. Megkeresünk mindent nemzetközi intézményt, köztük a Nemzetközi Büntetőbíróságot is, mert le szeretnénk leplezni Netanjahu rasszista cselekedeteit. A palesztin nép kiáll az elnyomás ellen – nyilatkozta Jamal Huwail, a Fatah egyik tagja.

Oğuz Çelikkol, Törökország volt izraeli nagykövete azt mondja, Netanjahu politikája elszigetelődéshez vezethet.

- Az eredmény nem tesz jót Izrael nemzetközi megítélésének. Sokan támogatják a kétállami megoldást a közel-keleti helyzet rendezése érdekében, beleértve az Egyesült Államokat is, de az izraeli álláspont ettől most távolodik, és ez nem tesz jót Izraelnek. Emiatt a török-izraeli kapcsolatok is bonyolultabbá válnak.

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem változik Benjamin Netanjahu álláspontja. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője az izraeli választások után azt mondta, hogy Brüsszel továbbra is bízik a közel-keleti helyzet békés rendezésében.

kapcsolódó cikkek