Feladta a rendőrkapitány is Fergusonban

Feladta a rendőrkapitány is Fergusonban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az amerikai igazságügy vizsgálata szerint Fergusonban mindennapos a hatósági jogsértés.

HIRDETÉS

Egymás után mondanak le az amerikai Ferguson elöljárói, miután Michael Brown halála után több mint fél évvel sem sikerült helyreállítaniuk a nyugalmat.

A fekete tinédzsert tavaly augusztus 9-én lőtte le egy intézkedő rendőr – saját bevallása szerint önvédelemből. Később kiderült, hogy a fiúnál nem volt fegyver.

A szövetségi igazságügyi minisztérium jelentése szerint a fergusoni hatóságok rendszeresen követnek el alkotmánysértést, veszik semmibe a civilek jogait.

A város vezetője, majd a városi bíró hét eleji lemondása után a rendőrkapitány is bejelentette, hogy távozik. Thomas Jackson egy videóüzenetben megkövette a fiú családját a késedelemért. Egymás után sorolta, hogy mikor hogyan nyúlt túl hosszúra a rendőrségi ügykezelés.

A Missouri állambeli St. Louis elővárosát főleg feketék lakják, akiknek meggyőzősédük, hogy Michael Brown halála rasszista gyilkosság. Ennek heves tüntetéseken adott hangot a lakosság de olyannyira, hogy a helyi biztonságiaknak szövetségi erősítésre volt szükségük többször is az elmúlt hónapokban.

A helyzet akkor lett igazán kritikus, amikor a bíróság bejelentette, hogy nem emel vádat az ellen a rendőr ellen, aki lelőtte Michael Brownt augusztus elején Fergusonban.

Az eset egyébként indulatot keltett az Egyesült Államok több nagyvárosában is. A demonstrálók nemcsak a fergusoniakkal mutattak szolidaritást, hanem saját hasonló ügyeikben is igazságtételt követeltek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kéthetes hajsza után elkapták a Pennsylvaniában megszökött veszélyes bűnözőt

Botanikus kertben bújkálhat a pennsylvaniai börtönből megszökött veszélyes gyilkos

24 óra alatt három helyen volt lövöldözés az Egyesült Államokban