Loader
Hirdetés

Vizsgálják a mianmari rendőri fellépést

Vizsgálják a mianmari rendőri fellépést
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Vizsgálatot indít a mianmari vezetés, miután a rendőrség kedden brutálisan szétverte diáktüntetést. A fiatalok az új felsőoktatási törvény ellen

Vizsgálatot indít a mianmari vezetés, miután a rendőrség kedden brutálisan szétverte diáktüntetést.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A fiatalok az új felsőoktatási törvény ellen demonstráltak, a hatóság körülvette őket, válaszul a diákok megpróbáltak kitörni, ekkor kezdték oszlatni a tömeget.

Több mint 120 embert vettek őrizetbe, néhány család azt állítja, hogy azóta semmit nem tud a kihallgatott rokonáról.

- Remélem, hogy imádkoznak értük az emberek. A kormánynak jó dolgokat kellene tennie, nem olyat, amivel megutáltatják magukat – nyilatkozta egy helyi asszony.

- Elfogadhatatlan ami történt. Ennek nem így kellene lennie. Nem csak a lányomat és a diáktársait vették őrizetbe, hanem olyanokat is akik az oktatási rendszer megváltoztatásáért tüntettek – fogalmazott egy mianmari férfi.

Helyi beszámolók szerint a keddi összecsapásokban nyolc tüntető és 16 rendőr sérült meg.

A diákok egy hónappal ezelőtt gyalog indultak el Mandalayból Rangunba, a hatóságok azonban útközben megtiltották nekik, hogy tiltakozzanak a jogszabály ellen, így most Letpadan városában rostokolnak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Török humoristát tartóztattak le az iszlám és Erdogan török elnök megsértése miatt

Spanyolországban elfogták Franciaország egyik legkeresettebb, 1997 óta bujkáló körözöttjét

Egy pár felmászott az Empire State Buildingre, eljegyezték egymást, majd letartóztatták őket