NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

NATO-tankok érkeztek a balti térségbe

NATO-tankok érkeztek a balti térségbe
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megerősíti a balti-államok védelmét a NATO. Hétfőn mintegy 400 amerikai harci jármű érkezett a rigai kikötőbe. A kelet-ukrajnai válság miatt

HIRDETÉS

Megerősíti a balti-államok védelmét a NATO. Hétfőn mintegy 400 amerikai harci jármű érkezett a rigai kikötőbe.

A kelet-ukrajnai válság miatt Lettországban, Litvániában és Észtországban eddig is jelentős haderő állomásozott. A mostani döntés azt követően született, hogy Oroszország bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló szerződés konzultatív csoportjában.

- Csalódottan vettük tudomásul Oroszország döntését. Az Észak-atlanti Szövetség még mindig támogatja a fegyverellenőrzést, és hisznek abban, hogy továbbra is fontos ez a megállapodás – hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Oroszország eddig sem játszott aktív szerepet a csoport munkájában, 2007-ban ugyanis moratóriumot hirdettek. Azt a NATO fegyveres erejének növekedésével indokolták. A mostani döntést pedig a magas költségekkel magyarázta Moszkva.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb lépéssel távolodik Oroszország a Nyugattól

Oroszország az első stratégiai bombázóját vesztette el - a saját területe felett

A háború jót tesz az orosz gazdaságnak a katonai kiadások növekedése miatt, közölte az IMF