Romokban az olasz egészségügy?

Romokban az olasz egészségügy?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az egészségügyet érintő olasz megszorítások a legtöbb intézmény működését veszélyeztetik, így a betegek gyógyulási esélyeit is jelentősen csökkentik

HIRDETÉS

Az egészségügyet érintő olasz megszorítások a legtöbb intézmény működését veszélyeztetik, így a betegek gyógyulási esélyeit is jelentősen csökkentik.

Egy ilyen klinika az ország egyik legszegényebb régiójában, Calabriában lévő, de kimagasló eredményekkel bíró Szent Anna Rehabilitációs Intézet, mely az elmúlt évtizedekben több ezer embert hozott vissza a kómából az életbe.

Vincenzo nyolc évvel ezelőtt egy szörnyű közlekedési balesetet szenvedett.

Kómába esett, az első életjeleket fél év után tapasztaltuk, azóta minden nap mellette vagyok – meséli édesanyja. A szeretet, az érintés, minden simogatás, ölelés számomra egy-egy apró jele a gyógyulásának. Ugyan még nem beszél a fiam, de ha meglát, követ a tekintetével. Megérinti a hajam, önállóan lenyeli az ételt. Szóval, mindez nagy öröm nekem – mondja el Maria.

Giovanna autóját vezetve egy autóbusszal ütközött. Egy év után térhetett haza a klinikáról. Orvosai a Skyp-on keresztül, úgynevezett távgondozásban kezelik nap, mint nap. Az éber kóma állapotában van. Férje és lánya szerint olykor már reagál a külvilág ingereire, mosolyog is.

A Szent Anna Klinika innovatív terápiái és messze földön híres kiemelkedő eredményessége ellenére a puszta létéért küzd. Költségvetése az elmúlt öt évben 40 százalékkal, 10 millió euróval csökkent, dolgozói 20 százalékától kénytelen volt megválni.

És a nadrágszíjon még kell húzni. Nem csak a Szent Annában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Berlusconi üzent a kórházból

Az alkoholra vonatkozó ír példát követheti az EU

A melegebb bolygó hatással van a levegőre, s így az emberek egészségére