A hónap végére keretszerződés kellene az iráni atomprogramról

A hónap végére keretszerződés kellene az iráni atomprogramról
Írta: Euronews

Teherán szerint képtelenség, amit az amerikai elnök javasol. Barack Obama maga sem hitte, hogy átmegy az ötlete.

Bizakodó nyilatkozatok születnek a napfényes Genfi-tó partján, egészen pontosan Montreux-ben folyó iráni atomtárgyalásokról.

Az amerikai külügyminiszter – szokás szerint mértéktartással – úgy fogalmazott, hogy történt előrelépés, de még hosszú út van hátra. A német külügyminiszter viszont az ENSZ leszerelési értekezlete előtt nem kevesebbet állított, mint hogy az idei két hónapban többre mentek, mint az elmúlt teljes évtizedben.

Az iráni külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az amerikai elnök legutóbbi javaslatát, hogy tudniillik Irán legalább tíz évre fagyassza be atomprogramját. Dzsavad Zarif szerint nagyobb elszántság és a tárgyalásokba vetett hit kell a megállapodáshoz.

Az amerikai és az iráni külügyminiszter tárgyalásai hétfőn kezdődtek és szerdán érnek véget Montreuxben, ahová Brüsszel és az európai nagyhatalmak delegációi csütörtökön érkeznek ugyanezért.

Az iráni atomprogramról március 30-ig kellene keretszerződést, június 30-ig pedig végleges megállapodást kötnie Teheránnak és a Nyugatnak.

kapcsolódó cikkek