NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ködösítés a brit pénzpolitikában, történelmi mélyponton a török líra

Ködösítés a brit pénzpolitikában, történelmi mélyponton a török líra
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ellentmondó nyilatkozatok a brit inflációs jelentés után Továbbra is vagánynak tetteti magát a Bank of England, amikor késlelteti az expanzív

HIRDETÉS

Ellentmondó nyilatkozatok a brit inflációs jelentés után

Továbbra is vagánynak tetteti magát a Bank of England, amikor késlelteti az expanzív monetáris politikát, de a csütörtöki inflációs jelentések után ez a kép már nem annyira tiszta.

Az elmúlt ötven évben most először fordult elő, hogy a brit nemzeti bank az év hátralévő részére csökkenő inflációra és esetleges hullámvölgyre célozgatott.

- Az infláció most a legkisebb azóta, hogy húsz évvel ezelőtt bevezették az inflációs célkövetést. És ez tovább csökken, akár negatívba is fordulhat tavasszal, az év többi részében pedig nulla körül várható – mondta a brit jegybankelnök.

Mark Carney az infláció mostani csökkenését az olajárak esésével indokolta.

A legutóbbi fogyasztói árindex összetett megoldásokra eredményez. A brit jegybankelnök szerint az év végére emelhetik a kamatszintet, de hangsúlyozta, hogy a bank a kamatok csökkentésére is kész, ha ez szükséges.

A legtöbb közgazdász szerint nem valószínű, hogy rövid távon változzon az inflációs szint, ami megnehezíti a központi bank dolgát, ha több szeretne a kölcsönei után.

Erősödött az angol font az inflációs hírek után

A brit pénzpolitika múlt heti fejleményeit Nureddin Alhammurival, az ADS Securities vezető piaci elemzőjével boncolgattuk.

Euronews: - Tavaly decemberben a Bank of England kamatemelésről beszélt, de a múlt héten már kamatcsökkentést is emlegettek, ha szükséges. Ez egy figyelmeztetés volt Mark Carney jegybankelnöktől?

Nureddin Alhammuri: – Ez a fajta bizonytalan, vagy pontatlan megfogalmazás úgy általában a központi bankoktól, és a Bank of Englandtől sem szokatlan. Mark Carney viszont azóta nem fogalmaz tisztán, mióta átvette a jegybankelnöki posztot.

De először is, ha a brit infláció alakulását nézzük, akkor azt lájuk, hogy a tavalyi fél százalékkal olyan alacsony szintre süllyedt, amilyet 2000 óta nem láttunk, még 2004-ben sem.

Az inflációs kilátások idén is hasonlóak, 2015-re 0.9 százalékot várnak, szemben a Bank of England által korábban várt 2 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy messze vagyunk a jegybank által megcélzottól, ezért nincs túl sok esély arra, hogy a közeljövőben emelkedjenek a kamatok.

Sőt, a bank további kamatcsökkentést is elrendelhet, ha az infláció negatívba fordul, gyorsabban, mint a globális piacok csökkenési üteme.

A kamatok emelésére csak akkor kerülhet sor, ha valamennyire már stabilizálódik a gazdaság, és ez megjelenik a növekvő bérekben is, bár a számok valószínűleg akkor is alacsonyabbak lesznek, mint a korábban bejelentettek.

- Nézzük most a pénzpiacokat. Hogyan viselkedik az angol font a főbb valutákkal szemben, és a közel-keleti valutákkal szemben? Hogyan hat ez a térség befektetőire?

- Az angol font, a várakozásoknak megfelelően, jól teljesített a múlt héten. A dollárhoz képest ugyan 1,52-ra esett a kamatcsökkentés bejelentésére, de visszakúszott 1,54 fölé, amit a kamatemelések lehetőségét is bejelentették.

A közel-keleti és észak-afrikai valutákkal szemben stabilnak mutatkozott a font. Az Egyesült Arab Emírségekben használt dirhamhoz képest 5,66-ot is elért a januári 5,50 után. A szaúdi riálhoz képest is erősödött, 5,79-re 5,61-ről. Az egyiptomi fonttal szemben erősödött a legjobban az angol font, majdnem tíz százalékkal többet ér most a brit fizetőeszköz, mint a januárban. Ez rosszul érinti a térség importőreit, de még így is jobb a helyzet, mint tavaly, amikor az angol fontot rekordáron váltották a térség valutáira.

HIRDETÉS

Beszakadt a török líra a dollárral szemben

Történelmi mélypontra esett a török líra múlt héten a dollárral szemben, 2,50 század alá. Közgazdászok szerint ebben több tényező is közre játszott.

Például az amerikai jegybank szerepét betöltő FED politikája és az amerikai kamatemelés híre minden valutával szemben erősítette a dollárt.

De emellett nagy volt a nyomás a török jegybankon is, Recep Tayyip Erdogan elnök alacsonyabb kamatokat sürgetett, hogy gyorsítsák az ország gazdasági növekedését és élénkítsék a befektetéseket.

A török központi bank elutasította a kamatcsökkentést, egészen addig, ameddig az inflációs szint csökkenését elfogadhatónak tartja.

HIRDETÉS

De az majd kiderül, hogy mit lépnek február 24-én. Ekkor tartja rendes évi gyűlését a török központi bank, amikor a monetáris politikáról, az inflációs kilátásokról is döntenek, akár Erdogan elnöknek kedvezve, tovább gyengítve a lírát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

2015. a zuhanó olajár és az amerikai kametemelés éve volt

Fordulópontot jelenthet a FED kamatdöntése

OPEC-ülés után - Szaúd-Arábia kitart a korábbi stratégia mellett