NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Dánia: két embert letartóztattak, akik segítették a hétvégi merénylőt

Dánia: két embert letartóztattak, akik segítették a hétvégi merénylőt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Dániában a rendőrség letartóztatott két embert, akiket azzal vádolnak, hogy segítették a hétvégén Koppenhágában elkövetett kettős terrortámadás

HIRDETÉS

Dániában a rendőrség letartóztatott két embert, akiket azzal vádolnak, hogy segítették a hétvégén Koppenhágában elkövetett kettős terrortámadás elkövetőjét. A két férfi ügyében zártkörű meghallgatást tartottak hétfőn.

A dán sajtó szerint a 22 éves arab származású elkövetőt, Omár Abdel Hamid el-Huszeint, a rendőrség korábbról már jól ismerte. Nemrégen szabadult a börtönből, ahol késelés miatt ült.

A dán miniszterelnök szerint a dánoknak meg kell érteniük a támadás természetét, de ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy ugyanúgy éljenek tovább, ahogy eddig is tették. Mint mondta, nem fogadhatnak el semmi olyan fenyegetési kísérletet, amely megfélemlíthetné őket, és csorbíthatná a szabadságjogokat.

- A zsidó közösség évszázadok óta hozzátartozik Dániához, a dán közösség részét képezik, és nem lennénk ugyanazok nélkülük Dániában. Így mindenki azt teheti, amit akar, de ez az én üzenetem a zsidó közösség számára, és ők tudják, hogy érzek ezzel kapcsolatban – fogalmazott a miniszterelnök, Helle Thorning-Schmidt.

A támadó szombaton egy kávéháznál lövöldözött, ahol a szólásszabadságról tartottak konferenciát. Az eseményen Lars Vilks, az a svéd művész volt a fő előadó, akit korábban halálosan megfenyegettek Mohamed-gúnyrajzai miatt. Itt egy ember meghalt. Ezután vasárnap hajnalban egy zsinagógánál nyitott tüzet, ahol lelőtt egy biztonsági őrt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elfogták a dán lövöldöző feltételezett segítőit

Óriási a rendőri készültség Rómában a húsvéti programok előtt

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?