Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A civilek várják a legjobban a kelet-ukrajnai rendezést

A civilek várják a legjobban a kelet-ukrajnai rendezést
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Ezrével menekültek el a térségből. Sokan úgy indulnak útnak, hogy nem tudják, hol fognak kikötni.

Az utóbbi hetekben egyre hevesebbé váló harcok elől ezrével menekülnek el a kelet-ukrajnaiak. Sokan úgy indulnak útnak, hogy nem tudják, hol fognak kikötni. A frontvonaltól 50 kilométerre fekvő Kramatorszkban egy ideje nyugalom volt, egy rakéta két nappal ezelőtti becsapódása óta azonban ismét félnek az emberek.

Egy asszony azt mondta, nincs kihez menekülniük, mégis ismét nekivágnak a bizonytalannak. Donyeckből indultak, azt hitték, Kramatorszkban jobb lesz, de sajnos, csalódniuk kellett. Nem tudja, hol fognak kikötni, csak minél messzebb jussanak a harcoktól.

Kramatorszkban van az ukrán haderő egyik főhadiszállása, ez lehetett a keddi támadás célpontja. 15 civil halt meg a rakéta becsapódása után. De az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a civil áldozatok száma Donyeckben és Debalceve környékén is.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az ukrajnai konfliktus néhány kulcsfontosságú eseménye

Ukrajna 25 Patriot légvédelmi rendszert szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól – közölte Volodimir Zelenszkij

Éjszakai támadás: Lukoil-finomítót is eltaláltak az ukrán drónok