NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Iszlám Állam ellen tüntettek több ezren Ammánban

Az Iszlám Állam ellen tüntettek több ezren Ammánban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hatalmas tömeg gyűlt össze a jordániai fővárosban, hogy elítéljék a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet, amiért élve elégette jordániai túszát.

HIRDETÉS

Hatalmas tömeg gyűlt össze a jordániai fővárosban, hogy elítéljék a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet, amiért élve elégette jordániai túszát. Az Ammánban felvonuló több ezer emberhez Ránija királyné is csatlakozott.

A tüntetők egyet étettek abban, hogy a fiatal pilóta kivégzését meg kell bosszulni, és abban is, hogy a brutális tett elkövetői nem az iszlám vallás szerint cselekszenek.

- Nagyon fontos, hogy itt Jordániában, muszlim testvéreim között élő keresztényként hangsúlyozzam, amit bármilyen vallás nevében, nem csak az iszlám nevében elkövetnek, az nem az amiben valójában hiszünk – mondta egy képviselő.

A felvonulással egy időben Jordánia mozgósította légi erejét, amely a terroristák állásait bombázta Szíria területén. Az egyik pilóta egy Korán idézettel üzent a terroristáknak, amely így szól: “ne gondold, hogy isten nincs tisztában a zsarnokok cselekedeteivel”.

A jordániai repülőgépek a terroristák kiképzőbázisait és fegyverraktárait támadták, de hogy pontosan hol, azt nem közölték.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meghalt O. J. Simpson

Nélkülözés közepette ünneplik a Ramadán végét Gázában

Öngyilkosságokban segítettek, most a vádlottak padján ülnek