Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Hőssé vált a brutálisan kivégzett jordániai pilóta hazájában

Hőssé vált a brutálisan kivégzett jordániai pilóta hazájában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Karakba, a brutálisan kivégzett kivégzett jordániai pilóta szülővárosába látogatott II. Abdullah király és Ranja királyné csütörtökön, hogy

Karakba, a brutálisan kivégzett kivégzett jordániai pilóta szülővárosába látogatott II. Abdullah király és Ranja királyné csütörtökön, hogy kifejezzék részvétüket a katona családjának.

Moáz al-Kaszaszbe gépét decemberben lőtték le Szíriában az Iszlám Állam dzsihadistái, akik ellen légicsapásokat hajtott végre. A hadnagyot januárban gyilkolták meg, a kivégzését bemutató videót kedden hozták nyilvánosságra.

Unokatestvére azt mondta az Euronews riporterének, hogy ugyanezen a helyen tartották Moáz esküvőjét, ahol most a búcsúztatását:

- Éppen itt, ahol most gyászoljuk őt, amit mégsem tartunk gyászolásnak- mondta. – Úgy tekintünk erre, mint egy másik esküvőre, ami Moázé, a mártíré, aki most Istenével van.

Mazen Al-Dalaeen parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam egy terrorista szervezet, amelynek semmi köze az iszlám valláshoz.

- Ez egy brutális csapat, ami ártatlan embereket öl, és arra kérjük a nemzetközi közösséget és a koalíciót, hogy fokozzák ellenük a támadásokat.

Több ezren jöttek Jordánia minden tájáról, hogy részt vegyenek a búcsúztatáson. Köztük több száz katona és Moáz bajtársai.
A megölt pilóta emléke előtti tisztelgésképpen vadászgépek repültek el a város felett, miután visszatértek szíriai missziójukról.

Az Euronews tudósítója szerint jordániai, arab és nemzetközi összefogás alakult ki a pilóta családjáért.

- Moáz al-Kaszaszbe hőssé és egyben az Iszlám Állam elleni harc jelképévé vált a jordániaiak szemében. Az itteniek szerint ez a bűntett fel fogja gyorsítani ennek a terrorista szervezetnek a bukását.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kényszerleszállás Spanyolországban bombafenyegetés miatt

Brit állampolgárságot adott egy zsidógyilkosságokra uszító férfinak az Egyesült Királyság kormánya

Vegyesen fogadták Nigériában az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapásokat