Összefogott a Boko Haram ellen Nigéria, Csád és Kamerun

Összefogott a Boko Haram ellen Nigéria, Csád és Kamerun
Írta: Euronews

A három állam hadserege egyszerre csapott le a terroristákra három határmenti városban.

Többszáz emberét elvesztette a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet az elmúlt két napban Nigériában és Kamerunban.

Az ottani hatóságok jelentése szerint a csádi hadsereg 200, a kameruni 50 dzsihadistát ölt meg a határmenti Gambaruban, Ngalában és Fotokolban. Az összecsapásokban 9 csádi és 6 kameruni katona halt meg.

A terroristák megtorló akciójának 70 civil és 6 katona esett áldozatul – ezekről a harcokról részleteket egyelőre nem tudni.

A terrorszervezet pár napja a nigériai Maidugurit is megpróbálta bevenni, de a kormányerők ott is visszaverték őket.

A csádi hadsereg egyik parancsnoka szerdán úgy fogalmazott, hogy gyakorlatilag megsemmisítették azokat a terrorista osztagokat, amelyek Gambaruban és Ngalában mészárolták a lakosságot.

A Boko Haram több mint öt éve tartja rettegésben a lakosságot Nigéria északkeleti részén és az azzal határos csádi és kameruni területeken. Saját iszlám államát akarja ott kikiáltani, ennek fővárosa a nigériai Maiduguri lenne.

Csak tavaly tízezer embert öltek meg a térségben. Majdnem egymillió menekült él táborokban. A február 14-re tervezett nigériai elnökválasztást szervező bizottság azt ígéri, hogy ők is leadhatják majd szavazataikat.

kapcsolódó cikkek