Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Obama: a dzsihádistáknak az öldöklésen kívül nincs más céljuk

Obama: a dzsihádistáknak az öldöklésen kívül nincs más céljuk
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Jordániában gyász és megdöbbenés uralkodik a fiatal pilóta embertelen halála után

Az amerikai elnök utasításba adta, hogy minden lehetséges forrást mozgósítsanak az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet túszainak felkutatására. Barack Obama a jordán királlyal folytatott tárgyalás után azt mondta: “az Iszlám Állam szélsőségeseinek a gyilkoláson kívül nincs más céljuk”.

A szélsőséges szervezet az interneten kedden tett közzé egy felvételt, melyen brutális módon kivégzik – élve elégetik – a decemberben túszul ejtett jordániai pilótát. A képsorokat vélhetően január elején rögzítették.

Abdullah jordán király összefogásra szólította fel országa népét.

- Mindannyiunknak kötelessége, hogy összefogjunk, hogy egy emberként nézzünk szembe ezzel a válsággal, hogy megmutassuk a világnak, milyenek a jordániai emberek valójában – mondta az uralkodó.

Maáz al-Kasszaszbét több mint egy hónapja fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután lezuhant a vadászgépe. A pilóta Szíriában az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjaként támadást hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen. Kivégzésének híre óriái felháborodást váltott ki Jordániában, tüntetések sorozatát indítva el.

Jordánia bejelentette: szerda hajnalban kivégzik azt az iraki dzsihádista nőt, akinek elngedését a szélsőségesek a pilóta életéért cserébe követelték.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Irán cáfolja, hogy halálra ítéltek volna egy tüntetőt

Iránban már szerdán kivégezhetik az első halálra ítélt tüntetőt

Brit és francia támadás Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet létesítménye ellen