NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Védelmi fegyvereket szállíthat az Egyesült Államok Ukrajnának

Védelmi fegyvereket szállíthat az Egyesült Államok Ukrajnának
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az ukrajnai szeparatisták előretörése miatt ismét előkerült a kijevi kormány katonai támogatásának kérdése. Az oroszok és támogatóik eddig is a

HIRDETÉS

Az ukrajnai szeparatisták előretörése miatt ismét előkerült a kijevi kormány katonai támogatásának kérdése.

Az oroszok és támogatóik eddig is a nyugati hatalmakat és főleg az Egyesült Államokat vádolták az ukrajnai konfliktus kirobbantásával és elmélyítésével.

Hétfőn viszont a New York Times írt a NATO egyik katonai parancsnokára hivatkozva arról, hogy az Egyesült Államok védelmi fegyvereket szállítana a kijevi kormánynak, amelyekkel az oroszok által támogatott szakadárok ellen harcolhatnának.

Az orosz külügyminiszter szerint ezek is megerősítik, hogy az Egyesült Államok a kezdetektől közvetlenül bekapcsolódott a kijevi kormány elleni puccsba.

- Szeretném megjegyezni, hogy Barack Obama amerikai elnök retorikája is azt mutatja, Washington továbbra is mindent meg akar tenni az ukrán hatóságok feltétel nélküli támogatásáért – nyilatkozta Szergej Lavrov Pekingben, miután találkozott kínai és indiai kollégájával.

Angela Merkel budapesti látogatásán azt mondta, Németország nem támogatja a fegyverszállítást Ukrajnába.

A német kancellár szerint országa azt szeretné, hogy mielőbb tűzszünet legyen, és Ukrajnában olyan stabil helyzet alakuljon ki, amely az ország területi sértetlenségét garantálja.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kijevet öt napon belül harmadszor bombázták

Kijevet és Lvivet is lőtte az orosz hadsereg, az egyik rakéta megsértette a lengyel légteret

Kijev központját is orosz rakétatámadás érte