Új kormánya van Görögországnak

Új kormánya van Görögországnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több szakértő a kabinetben, két nő a miniszterek között, a koalíciós partner a védelmi tárcát kapta.

Az athéni elnöki palotában, két részletben tette le kedden a hivatali esküt Alexis Ciprasz miniszterelnök kabinetje, miután nem minden kormánytag vett részt a ceremónia egyházi részén.

HIRDETÉS

A választások után két nappal összeállított névsor annyiban okozott meglepetést, hogy több szakértő is kormány pozíciót kapott.

A legesélyesebbnek tartott Jannisz Varufakisz lett a pénzügyminiszter, aki elkötelezett híve a görög gazdaságra nehezedő adósság újratárgyalásának. A választásokon győztes Sziriza párt koalíciós partnere, a Független Görögök pártja egyetlen miniszteri poszthoz jutott: Panosz Kammenosz felel a védelmi tárcáért.

Az eddigi 16 helyett 11 minisztérium működik, köztük négy olyan hivatal lesz, amely az eddigieknél szélesebb hatókörrel bír majd. A kormánytagok között két nő lesz, a helyettesekkel és államtitkárokkal együtt számolva a kabinetben összesen 39-en lesznek.

A tervek szerint a miniszterek szerdán már megtartják első kormányülésüket is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megosztó személyiségek kaptak miniszteri posztot az új görög kormányban

Súlyos mínuszokból pár év alatt az élvonalba került a görög gazdaság

Görögország: a választási vereség után lemond Alekszisz Ciprasz