NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szokatlan újévi beszédet mondott az észak-koreai vezető

Szokatlan újévi beszédet mondott az észak-koreai vezető
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Phenjan kezdeményezésére javulhat Észak- és Dél-Korea viszonya. Ezt Kim Dzsong Un mondta újévi beszédében. - Újra kell kezdeni a tárgyalásokat, amit

HIRDETÉS

Phenjan kezdeményezésére javulhat Észak- és Dél-Korea viszonya. Ezt Kim Dzsong Un mondta újévi beszédében.

- Újra kell kezdeni a tárgyalásokat, amit korábban felfüggesztettünk. Amennyiben a dél-koreai kormány őszintén áll a két ország közti kapcsolatok javításához, akkor erre van is esély. Arra is van lehetőség, hogy a legmagasabb szinten egyeztessen a két Korea, vagyis a két ország elnöke találkozzon – mondta az észak-koreai vezető.

Szöul egyelőre nem kommentálta az elhangzottakat. Észak- és Dél-Korea vezetői legutóbb 2014 februárjában találkoztak, amikor a háborúban elszakított családok újraegyesítéséről egyeztettek.

Kim Dzsong Un beszédében a gazdaság fejlődését és a katonaság megerősítését ígérte.

Az új esztendőt Phenjanban is tűzijátékkal köszöntötték. Az állami hírügynökség beszámolója szerint a központi ünnepségen több ezren vettek részt. Az ország vezetői később egy színházi előadást néztek meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea Szöul szerint

Egyre kiélezettebb Észak- és Dél-Korea viszonya

Kim Dzsongun: provokáció esetén meg kell semmisíteni az Egyesült Államokat