NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bevezették az eurót Litvániában

Bevezették az eurót Litvániában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Litvániában az új év mellett az euró bevezetését is ünneplik. Január 1-én ugyanis a balti állam az eurózóna 19. tagjává vált. Elsőként Algirdas

HIRDETÉS

Litvániában az új év mellett az euró bevezetését is ünneplik. Január 1-én ugyanis a balti állam az eurózóna 19. tagjává vált.

Elsőként Algirdas Butkevicius miniszterelnök vett ki eurós bankjegyet egy vilnius-i automatából.

Litvánia az utolsó balti állam, ahol bevezetik a közös uniós valutát. A helyiek örömmel fogadták a változást.

- Mióta nincsenek határok, kinyílt a világ. Ezért is nagyon jó, hogy van eurónk. Ha elzártak volna minket, és csak litas-unk lenne, az a hazafiasság szempontjából jó lenne, de ez most még jobb, mert az euró egy globális dolog – fogalmazott egy litván férfi.

Január első két hetében még litas-szal is lehet fizetni az országban.

Bár a litván gazdaságot megviselte a gazdasági válság, az elmúlt években talpra állt, mostanra pedig már három százalékos az éves növekedés.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nagy reményeket táplál Litvánia az euróval szemben

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt