EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Görög elnökválasztás: harmadik forduló

Görög elnökválasztás: harmadik forduló
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A görög parlament hétfőn már harmadszor szavaz az ország elnökéről, miután az első két fordulóban nem sikerült megválasztani az államfőt. Sztavrosz

HIRDETÉS

A görög parlament hétfőn már harmadszor szavaz az ország elnökéről, miután az első két fordulóban nem sikerült megválasztani az államfőt. Sztavrosz Dimasz, a tisztségre jelölt korábbi EU-biztos nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

A 300 fős törvényhozásban legutóbb 169-en szavaztak Dimaszra. A kormányon lévő szocialista-konzervatív koalíciónak 155 mandátuma van a parlamentben.

- Sok képviselő aggódik amiatt, mi lesz az országgal, ha hosszú politikai bizonytalanság kezdődik. Optimista vagyok, hogy több ellenzéki is támogatja majd a kormányfő jelöltjét – mondta egy kormánypárti honatya.

Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltjének a harmadik fordulóban kétszáz helyett csak 180 szavazat szükséges a győzelemhez.

Az egyik ellenzéki szerint csak az előrehozott választás a demokratikus megoldás. – A görögök így kifejezhetnék akaratukat, hogy az ország folytassa-e a mostani katasztrofális politikát, vagy utat nyitnak egy másik politikának, amely a növekedésre és az újjáépítésre fókuszál – magyarázta a Sziriza képviselője.

Közvélemény-kutatások szerint az előre hozott választásokat a szélsőbaloldali Sziriza párt nyerné meg, amely újra akarja tárgyalni a pénzügyi segéky feltételeit az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. A szélsőjobboldali Arany Hajnal és a Kommunista Párt is új választások kiírását szeretné elérni.

- A kormányfő szorgosan győzködi a nem kormánypárti képviselőket, hogy szavazzanak az elnökjelöltjére – mondja az Euronews tudósítója. Ha nem jár sikerrel, akkor januárban vagy február elején előrehozott választások jöhetnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Traktoros gazdatüntetés Athénban

Pokolgép robbant Athénban, senki sem sérült meg

A migráció lehet az egyik megoldás a demográfiai problémákra – mondta a Bizottság horvát alelnöke