EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Ferenc pápa: gyengédségre, szelídségre és jóságra van szükség

Ferenc pápa: gyengédségre, szelídségre és jóságra van szükség
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ferenc pápa a római Szent Péter-bazilikában ötezer hívő előtt pontifikálta a karácsonyi szentmisét. Az egyházfő úgy fogalmazott: Jézus születésének

HIRDETÉS

Ferenc pápa a római Szent Péter-bazilikában ötezer hívő előtt pontifikálta a karácsonyi szentmisét.

Az egyházfő úgy fogalmazott: Jézus születésének fényét az egyszerű emberek látták meg, ők voltak képesek befogadni az isteni üzenetet. A fényt nem látták meg az önteltek, gőgösek, azok, akik a törvényeket saját személyükre szabják és önmagukba zárkóznak.

- Az erőszak, a háborúk, a gyűlölet és az elnyomás uralta világban gyengédségre, szelídségre és jóságra van szükség – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd az egymás iránti türelmet és közelséget szorgalmazta.

A mise kezdetén egy szíriai és egy libanoni kisgyerek a bazilika főoltáránál elhelyezte a gyermek Jézus szobrát.

Újdonságnak számított a Vatikán történetében, hogy a mise végén Ferenc pápa karjába vette a gyermek Jézus szobrát, a gyermekek kíséretében végigvonulva a főhajón a bazilika bejáratánál felállított betlehemig vitte, és ott a jászolba fektették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fogadta a pápa a magyar államfőt

Az ukrajnai és a gázai háború azonnali lezárását kéri a pápa

Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap