Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A voksokat még számolják, de Eszebszi már győzelmét ünnepli Tunéziában

A voksokat még számolják, de Eszebszi már győzelmét ünnepli Tunéziában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A veterán Eszebszi máris kihirdette győzelmét, de hivatalos eredmény még nincs a tunéziai elnökválasztás második fordulója után.

Tunéziában befejeződött az elnökválasztás második fordulója. Vasárnap este még a szavazatokat számlálták az arab mintademokráciaként emlegetett észak-afrikai országban, és részeredményeket sem tettek közzé, ám az esélyesebbnek tartott jelölt máris győzelmet hirdetett.

A világi politikusként számon tartott Beji Caid Eszebszi úgy fogalmazott, hogy együtt akar dolgozni ellenfelével.

A veterán, 88 esztendős Eszebszi a megbuktatott rendszere idején parlamenti elnök is volt. Novemberben, az első választási fordulóban a szavazatok 39 százalékát szerezte meg, így az elemzők többsége arra számított, hogy ő lesz az ország első szabadon választott államfője.

Ellenfele, az egykori emigráns emberjogi harcos, Moncef Marzuki szerint Eszebszi megválasztása esetén visszatérne a régi rendszer, ami egyet jelentene a forrradalom bukásával. Kampányfőnöke vasárnap este azt mondta, hogy korai még győztest hirdetni.

Tunéziát az arab világ egyik legszabadabb, legtoleránsabb, legdemokratikusabb országának tekintik.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az előzetes eredmények alapján a konzervatív jelölt vezet a hondurasi elnökválasztáson

Orrhosszal győzött a szeparatista jelölt a rendkívüli elnökválasztáson Bosznia szerb régiójában

Milorad Dodik utódjáról döntenek a boszniai szerbek a régiós elnökválasztáson