Új kormány, régi problémák Koszovóban. Isa Mustafa miniszterelnöknek 30 százalékos munkanélküliséggel és elégedetlen szakszervezetekkel kell megküzden
Fél évvel a nyári választások után a hét elején koalíciós szerződést kötött a két legnagyobb párt Koszovóban. A Szerbiától 2008-ban függetlenedett, főleg albánok lakta állam új kormánnyal és új miniszterelnökkel zárja az évet. Kormányfővé a 63 éves közgazdászt, Isa Mustafát választották, elődje, Hashim Thaci a külügyminiszteri posztot kapta az új kabinetben.
Az új miniszterelnöknek továbbra is régi problémákkal kell megküzdenie. Egyik ilyen, a szomszédos Szerbiával meglévő feszült viszony, de az is baj, hogy még mindig kevés ország ismeri el független államként Koszovót.
A fiatal balkáni ország súlyos munkanélküliséggel is küzd. Az állástalanok aránya 30 százalék Koszóban. Az új kormányfő egyik első konfliktusa a szakszervezetekkel várható, amelyek sztrájkra készülnek, miután megtudták, hogy az előző kormány által ígért 25 százalékos béremelések elmaradnak.