Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Sarkozy ismét elnök

Sarkozy ismét elnök
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Ismét Nicolas Sarkozy a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Népi Mozgalom Uniójának elnöke.

A volt francia elnök ezúttal rosszabbul szerepelt, mint tíz éve: az akkori nyolcvanöt százalékos szavazati aránynál több mint húsz százalékkal kevesebb voksot szerzett.

Elemzők szerint ahhoz, hogy biztosan ő legyen pártja jelöltje a következő államfőválasztáson kétezertizenhétben, most legalább hetven százalékos támogatottsággal kellett volna győznie.

Párton belüli legfőbb riválisa, Bruno Le Mairie felől még nem lehet nyugodt. Volt minisztere a szavazatoknak valamivel több mint huszonkilenc százalékával ugyan jócskán lemaradt Sarkozy mögött, de az eredményből ítélve ahhoz megvan a hátországa, hogy kérdésessé tegye három év múlva Sarkozy elnökjelöltségét.

A pénteken indult internetes voksolást egyébként estére meghekkelték, de szombaton már újból lehetett szavazni, és ezt a legnagyobb francia ellenzéki párt majdnem minden harmadik tagja meg is tette Franciaországban.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Franciaországban is egyre több drón bukkan fel katonai és ipari létesítmények felett

Franciaország a 10 évvel ezelőtti párizsi terrortámadások áldozatainak emléke előtt tiszteleg

Megdöbbentően primitív volt a világ leggazdagabb múzeumának biztonsági jelszava: „LOUVRE”