Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Kivontatták a krétai partokhoz a menekültekkel teli hajót

Kivontatták a krétai partokhoz a menekültekkel teli hajót
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button
HIRDETÉS

Megérkezett Kréta kikötőjébe a néhány napja elromlott teherhajó, fedélzetén 700 menekülttel. A hajó feltehetően Olaszországba tartott. Az utasok között sok szíriai menekült van, főleg nők és gyerekek. Őket ideiglenesen egy sportcsarnokban helyezik el. Várhatóan menekültstátust kapnak és elengedik őket, a parti őrség szerint azonban fegyveresek is vannak a fedélzeten, őket őrizetben tartják, majd valószínűleg kitoloncolják.

- Az elmúlt évtized legnagyobb mentőakciója ez a mostani, sőt, utoljára talán a nyolcvanas években volt ekkora szabású művelet. De ennyi emberről persze akkor szó sem volt, ez az, ami megkülönbözteti a mostani akciót a korábbiaktól. No meg a fertőzésveszély sem elhanyagolható ennyi embernél – mondta az ierapetrai Vöröskereszt elnöke.

Az Amnesty International adatai alapján idén több mint 2500-an fulladtak vízbe vagy tűntek el, amikor a Földközi-tengeren át megpróbálnak bejutni Európába.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Menekültügyi összefogást sürgetett a pápa Strasbourgban

Három hónapra leállítja a tengerről érkező bevándorlók menekültügyi eljárásait a görög kormány

Fél tonna, 1,5 millió euró értékű kat került elő Athénban – a drogtranszport Izraelből az USA-ba tartott