Zavargások törtek ki a Missouri állambeli Fergusonban, miután az illetékes nagyesküdtszék úgy döntött: nem indokolt a vádemelés annak a fehérbőrű rendőrnek az ügyében, aki augusztusban a városban agyonlőtt egy fegyvertelen afroamerikai tinédzsert.
A feldühödött tömeg rendőrautókat rongált meg, többet fel is gyújtott, és több épület is kigyulladt. A rendőrök könnygázt vetettek be.
St. Louis elővárosában több évtizedes feszültség tört felszínre augusztus 9-én, hiszen Missouriban már jó ideje nem volt téma a feketék és fehérek közti feszültség.
Az amerikai elnök nyugalomra szólított fel.
- Mindenekelőtt, nemzetünk törvényi alapokra épült. Ezért el kell fogadnunk a nagyesküdtszék döntését. Vannak, akik egyetértenek vele és vannak, akik mélyen csalódtak és most dühösek. Ez egy érthető reakció. Azonban csatlakozom Michael szüleihez, akik azt kérik, hogy békésen tiltakozzon, aki tiltakozni akar – mondta Barack Obama.
A fergusoni iskolákban kedden tanítási szünet lesz, sok üzlet ablakait pedig elővigyázatosságból bedeszkázták.
A második boncolás eredményei szerint a 18 éves Michael Brownra legalább hatszor lőttek rá, szemből: kétszer a fején, négyszer pedig a karján lőtte meg a járőr, Darren Wilson.
Aktivisták Amerika több nagyvárosában, így New Yorkban, Chicagóban és Houstonban és Los Angelesben is szolidaritási megmozdulásokat szerveztek.