HIRDETÉSBedzsi Kaid esz-Szebszi és Monszef Marzuki: a tunéziai elnökválasztás 27 jelöltje közül csak nekik van valódi esélyük arra, hogy nyerjenek.
A vasárnapi első forduló voksait még számlálják, de az előzetes közvéleménykutatások csak pár tized százaléknyi különbséget mutatnak, vagyis a decemberi második forduló nem ígér könnyű győzelmet egyiküknek sem.
Mindketten régi motorosok.
A 87 éves esz-Szebszi Tunézia függetlenné válása óta tagja a politikai elitnek, mindig a hatalom oldalán. Számtalan tanácsadói, miniszteri és nagyköveti megbizatása után az Arab tavasz évében ő lett Tunézia átmeneti kormányának a feje, igaz, csak pár hónapra. 2011 december 24-én adta át helyét az iszlamista Ennahda párt mérsékelt politikusának, Hamadi Dzsebalinak, akit az akkor már kinevezett ideiglenes elnök, Monszef Marzuki kért föl.
Esz-Szebszi a következő évben új pártot alakított, a világi Nida Tunszt, amely az idei októberi parlamenti választásokon már lekörözte a megelőző koalíciót vezető iszlamistákat. Az Ennahda ez év januárjában vonult vissza a hatalomból, hogy a politikai nyomásnak még csak az árnyéka se vetüljön az alkotmányozás végső szakaszára. Azóta átmeneti kormány állt Tunézia élén egészen az októberi parlamenti választásokig.
Monszef Marzuki majdnem 20 évvel fiatalabb, mint esz-Szebszi, és az Arab tavasz előtt az ellenzék, vagyis az iszlamisták oldalán politizált. 2011 decemberének közepén lett Tunézia ideiglenes elnöke: alig egy évvel azután, hogy visszatért önkéntes párizsi számüzetéséből, ahová csaknem egy évtizeddel korábban, frissen alapított pártja betiltása után emigirált.
A Kongresszus a Köztársaságért párt, amelyet Marzuki külföldről is életben tartott, a forradalom után tagja lett az iszlamista Ennahda vezette kormánykoalíciónak.
Vagyis Marzuki és esz-Szebszi, a tunéziai elnökválasztás esélyesei régi riválisok. Mostani választási kampányukban mindketten úgy léptek föl, mint akik a haladás, az előrelépés biztosítékai a másikkal szemben, akinek hatalomra kerülése visszarendeződéssel fenyeget.
Egy biztos – Tunézia – az Arab tavasz bölcsője – az egyetlen érintett ország a térségben, amelyet nem fölforgatott, hanem új irányba indított a forradalom.