EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

"Jobs act": befektetőket győzködött az olasz kormányfő

"Jobs act": befektetőket győzködött az olasz kormányfő
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Matteo Renzi az olasz gyáriparosok vendége volt pénteken. Az olasz kormányfő arról igyekezett meggyőzni az európai üzleti konferencia résztvevőit, hogy az okóberben kihirdetett munkaügyi reformok nagyban könnyítenek majd a munkaadók dolgán, vagyis Olaszország mostantól ismét vonzó terep a befektetőknek.

A gyáriparosok szövetségének elnöke egyetértett a kormányfővel, de hozzátette, hogy ők a munkaadói költségek jelentősebb csökkenésére készültek.

A szakszervezetek még inkább elégedetlenek. Október eleje óta már sokadszor szerveznek sztrájkot és tüntetést, mert szerintük a reform a korábbinál kiszolgáltatottabb helyzetbe hoz sok munkavállalót.

A Fémmunkás szakszervezet főtitkára a pénteki nápolyi demonstráción arról beszélt, hogy szerinte Renzi legnagyobb baja, hogy nem támogatják sem a munkavállalók, sem a munkakeresők. Úgyhogy ha a kormányfő valóban változtatni akar – tette hozzá -, akkor kénytelen lesz együttműködni az olasz munkavállalókkal.

A tüntetés egyik fő szervezője, a legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülés, a CGIL elismeri, hogy a reformnak vannak előnyös intézkedései, de nehezményezi, hogy a munkanélküliek és a nyugdíjasok helyzetén nem változtat, és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak gondjain sem segít.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az olasz agrártermékek védelméért tüntettek az olaszországi Brennerónál

Berlinben a rendőrség feloszlatott egy újabb erőszakos palesztinpárti tüntetést

Izrael: Netanjahu kénytelen volt feloszlatni háborús kabinetjét