Márciusig tárgyalnának az iráni atomprogramról

Márciusig tárgyalnának az iráni atomprogramról
Írta: Euronews

Állítólag a határidő meghosszabbítására készülnek az Irán nukleáris programjáról szóló tárgyalások résztvevői.

Kedden kezdődött a megbeszélések újabb fordulója Bécsben. A most még szöges ellentétekkel indokolnák a határidő kitolását, de a találkozó napirendjén a dátum módosítása egyelőre nem szerepel.

- Irán eddig nem szolgált semmilyen magyarázattal és nem mutatott semmilyen hajlandóságot a gyakorlati együttműködésre. Hiába kérte ezt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség többször is – mondta a szervezet főigazgatója, Jukija Amano.

Hivatalosan még nem erősítették meg a Reuters hírügynökség értesülését, miszerint hétfő helyett jövő márciusig lenne idő a megállapodásra.

- Egyezségre szeretnénk jutni, de nem minden áron. Olyan megállapodást kell kötnünk, amely betartható, és garantálja, hogy Irán nem gyárthat atombombát – fogalmazott John Kerry amerikai külügyminiszter.

A világ hat vezető hatalmának képviselői azt várják, hogy Irán visszafogja nukleáris fejlesztéseit és urándúsítási programját. Teherán viszont azt szeretné, ha szinte azonnal feloldanák az olajkereskedelmét és pénzügyi szektorát érintő nyugati szankciókat.

kapcsolódó cikkek