EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

A kongói rendőrök túlkapásait bírálja a HRW

A kongói rendőrök túlkapásait bírálja a HRW
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Fegyvertelen embereket ölt meg a Kongói Demokratikus Köztársaság rendőrsége tavaly november és idén február között egy bandaellenes akcióban.

A történteket a Human Rights Watch (HRW) nevű amerikai emberi jogi szervezet tárta fel. A fővárosban történt rendőri túlkapásoknak összesen 51 halálos áldozata volt.

- Házról házra jártak a rendőrök, ahol a kuluna, vagyis a bűnszervezet tagját sejtették. Előzetes nyomozás nélkül kezdték a rajtaütéseket. Gyakran kirángatták a fiatal férfiakat és fiúkat az utcára, és a családtagjaik, szomszédaik szeme láttára verték meg őket. Volt, akit helyben agyonlőttek – mondta az emberi jogi szervezet kutatója, Ida Sawyer.

A Human Rights Watch a szemtanúk beszámolójára alapozta jelentését, amely a második átfogó vizsgálata a történteknek. A halálos áldozatok mellett 33 embernek veszett nyoma, az ő sorsukról semmit nem tudni.

Az egyik eltűnt fiatal anyja azt mondta, hogy ugyan egy éve nincs hír a fiáról, de még a mai napig reménykedik, hogy hazatér.

A friss jelentésre egyelőre nem reagált a kongói vezetés, de a belügyminiszter októberben már visszautasította egy ENSZ vizsgálat hasonló megállapításait, és a szerzőket azzal vádolta, hogy gyengíteni akarják a kormányt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az évszázad rablása Kanadában: a zsákmány 400 kiló arany, a fegyver pár fuvarlevél volt

Karddal emberekre támadó férfit vettek őrizetbe Londonban, egy tinédzser meghalt

„Japán egyik legkeresettebb szökevénye vagyok” – mondta egy haldokló a rendőröknek