NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Al-Shabaab – ki tartja rettegésben Kelet-Afrikát?

Al-Shabaab – ki tartja rettegésben Kelet-Afrikát?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A több mint 60 halálos áldozatot és számos sérültet követelő kenyai túszdrámáért egy szervezet vállalta a felelősséget, az al-Shabaab. De kik a tagjai az iszlamista terrorcsoportnak és miért alakult?

A Harakat al-Shabaab al-Muhahideen, magyarul a Mudzsahedin Ifjúsági Mozgalom, viszonylag rövid múltra tekint vissza. 2006-ban alakult Szomáliában, az Iszlám Bíróságok Uniója széthullása után. A szélsőséges iszlamista csoport a polgárháború sújtotta, gyakorlatilag anarchiába süllyedt Szomália irányításáért küzd. A felkelők, saját bevallásuk szerint, szent háborút folytatnak az iszlám ellenségei, az átmeneti szomáliai kormány és az országban tartózkodó nemzetközi szervezetek ellen. Az al-Kaidával, gyaníthatóan a kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak, habár hivatalosan csak 2012-ben jelentették be, hogy csatlakoztak a nemzetközi terrorszervezethez. Az al-Shabaab tagjait főleg a szegény családokból származó, írástudatlan fiatalok közül toborozza, de számos külföldi támogatója is van, például Nagy-Britanniából, valamint az Egyesült Államokból.

Terrorcselemények

Az al-Shabaab több terrortámadásért és öngyilkos merényletért vállalta a felelősséget. 2009 februárjában az Afrikai Unió békefenntartói ellen elkövetett merénylet során 11 burundi katona vesztette életét. 2010 júliusában átlépték Szomália határát és Uganda fővárosában robbantottak, akkor 74-en haltak meg. Az al-Shabaab az ellenőrzése alatt tartott Dél- és Kelet-Szomáliában a segélyszervezeteket sem engedik dolgozni. 2008 és 2009 között 42 segélymunkást végeztek ki. Az uralmuk alá vont területeken rettegésben tartják a lakosságot. Bevett módszereik közé tartozik a lefejezés és a csonkítás. Üldözik a Szomáliában élő keresztény kisebbséget és szúfi muzulmánokat is.

A vezetőjük

A szélsőséges szervezet vezetője Ahmed Abdi Godane, de Mukhtar Abu Zubairként is ismerik. A férfi nagyon ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ő kötött egyezséget az al-Kaidával és fogadott hűséget vezetőjének, Ajman az-Zavahirinek. Előde, Moalim Aden Hasi Ajro 2008-ban, egy amerikai légicsapásban vesztette életét. A szervezeten belüli legnagyobb riválisát pedig a szomáliai hadsereg fogta el, jelenleg őrizetben van.

Harc az al-Shabaab ellen

Az al-Shabaab körülbelül hat hónapig irányította Szomália fővárosát. Végül 1012 februárjában az Afrikai Unió egységei kiűzték a szervezet katonáit Mogadishuból. A siker azonban nem teljes, az al-Shabaab továbbra is aktív és folytatja gerillaháborúját. A kenyai határ menti részeket még mindig ellenőrzése alatt tartja. Szakértők szerint, miután az al-Kaida több vezetője ellen nemzetközi hajtóvadászatot folytatnak a nyugati kormányok, sokan Szomáliában, az al-Shabaabnál keresnek menedéket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bombák robbantak, sokan meghaltak Szomáliában

Óriási a rendőri készültség Rómában a húsvéti programok előtt

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?