NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Titokzatos forrásból került víz a Hold felszínére

Titokzatos forrásból került víz a Hold felszínére
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Egy NASA által finanszírozott kutatás új bizonyítékokat talált arra, hogy víz van a Hold felszínén. A felfedezésben az a meglepő, hogy korábban azt hitték, a Holdon lévő vízkészletek csak a felszín közelében találhatók meg – ám most kiderült, hogy azok a Hold belsejéből származnak.

Ásványszemcsékbe zárt vizet talált a NASA Moon Mineralogy Mapper (3M) nevű programja. A Hold ásványkincseit feltérképező kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a víz jelenlétére utaló molekulák, a magmatikus víz csak a felszín alól kerülhetett elő, a Hold vulkáni tevékenységének köszönhetően.

Ezzel egy több évtizedes rejtélyre is fény derült: az Apolló program alatt a Földre hozott kőzetminták egy része is tartalmazott hasonló molekulákat, de akkor azt gondolták, hogy azok már a Földön szennyeződtek.

2009-ben a 3M program a sarkközeli kráterekben felfedezett nagy mennyiségű jeget, azonban erről azt gondolták, hogy egy vékony réteg, amelyet a napszél sodort a Holdra.

Az új felfedezés segíti a tudósokat abban, hogy megértsék a Hold vulkanikus folyamatait, illetve hogy hogyan alakult ki a Hold jelenlegi felszíne. A víz jelenléte a Holdon nagyban megkönnyítheti egy holdbázis létrehozását, hiszen az egyrészt elengedhetetlen az élethez, másrészt az űrutazás alapvető üzemanyaga is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Műszaki probléma miatt elhalasztották egy Szojuz űrhajó indítását

Kína nem aprózza el – ha egyszer űrverseny, akkor az egész Föld-Hold térséget ellenőrizné

Oroszország Kínával együtt atomerőművet telepítene a Holdra