Öt és fél évvel rövidíti meg a légszennyezés az észak-kínaiak életét

Öt és fél évvel rövidíti meg a légszennyezés az észak-kínaiak életét
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Öt és fél évvel kevesebbet élnek a légszennyezés által leginkább sújtott észak-kínai országrészek lakói, mint a Kína déli részén élők – állítja egy tanulmány, amely a jelenséget annak tudja be, hogy Észak-Kínában sokáig ingyen biztosította az állam a szenet a fűtéshez.

A környezeti problémák egyre nagyobb társadalmi feszültségeket okoznak Kínában, a pekingi kormány ezért júniusban új intézkedéseket és a megújuló energiára történő áttérés felgyorsítását ígérte a légszennyezés visszaszorítására.

*Jót akartak, mégis rosszul sült el

A kínai, amerikai és izraeli kutatók által készített tanulmány szerint a kínai kommunista párt 1950 és 1980 között életben lévő intézkedése, amely a Kína középső részén lévő Huaj folyótól északra mindenkinek ingyen szenet biztosított a fűtéshez, ötszázmillió embernek okozott szív- vagy tüdőbetegséget. – Északon öt és fél évvel rövidebb az emberek várható élettartama, köszönhetően az emelkedő számban előforduló szív és légzőszervi betegségeknek – írja a Proceedings of the National Academy of Sciences kedden megjelent száma.

A tudósok kilencven városban tanulmányozták a légszennyezés és az elhalálozások közötti összefüggéseket, és azt találták, hogy a várható élettartam csak a Huaj folyótól északra csökkent, ahol 1981 és 2000 között 55 százalékkal több károsanyag került a levegőbe a széntüzelés miatt, mint délen.

A tanulmány megállapítja, hogy a „Huaj folyó eljárásnak”nevezett, a fűtés bevezetését szolgáló ingyenes szénadományok katasztrofális egészségügyi következményekkel jártak. A dokumentum arra nem tér ki, hogy az eljárás nélkül hányan fagytak volna meg a sokszor rendkívüli hidegben Észak-Kínában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Díszünnepség Moszkában - Oroszország egy éve csatolt el négy ukrán megyét

Kínába látogatott az Európai Bizottság alelnöke

Kína leállítja a drónszállítást Oroszországnak - távol akar maradni a háborús konfliktustól