Világ Nemzetközi reakciók a Törökországban történtekre Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter jelezte, bízik benne, hogy megerősödik a török demokrácia. 17/07/2016
Törökország Zajlik a "takarítás" a török puccskísérlet után Törökországban már hatezernél is több embert vettek őrizetbe a pénteki puccskísérlet után. 17/07/2016
Világ Nemcsak letartóztatták, meg is alázták török katonák tucatjait Egymás után vették őrizetbe a katonákat szombaton Ankarában, a péntek éjjeli puccskísérlettel kapcsolatban. 17/07/2016
Világ A megvádolt hitszónok szerint Ankara is állhat a puccs mögött Az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő hitszónokot, Fethullah Gülent vádolja a török kormány a törökországi katonai puccs megszervezésével. 17/07/2016
Törökország "A demokráciát védelmezik" a török tüntetők a megbukott puccs után Vörös zászlók tengere mindenütt – milliók ünnepeltek a sikertelen katonai puccs után Törökország-szerte. 17/07/2016
Törökország Szombat reggelre már nyugalom volt Ankarában Szombat reggelre az utolsó puccsisták is feladták Isztambulban és Ankarában. 16/07/2016
Világ Nyolc török férfit állítottak meg Görögországban Görögországban letartóztattak nyolc embert szombaton, akik egy török katonai gépen érkeztek az északkeleti Alexandrúpoliba. 16/07/2016
Törökország Erdogan Fethullah Güllen kiadását követeli Alig néhány órával a puccskísérlet után a török elnök arra kérte szombaton este az Egyesült Államokat, hogy adja ki legnagyobb politikai ellenfelét Fethullah… 16/07/2016
Törökország Isztambul: szombatra visszaállt a rend Isztambult szombat reggelre ellepte az értetlenség és megkönnyebülés, miután elbukott a puccskísérlet. 16/07/2016
Törökország Törökország: több mint 250-en haltak meg a puccskísérlet során Binali Yildirim miniszterelnök bejelentette, jogi lépéseket tesznek, hogy hasonló események ne fordulhassanak elő többet. 16/07/2016
No Comment Robbanás az ankarai parlamentnél Ayşe Sula Köseoğlu török politikus épp élő adásban volt, amikor robbanás rázta meg a török parlament épületét Ankarában, július 16-án, a hajnali órákban. 16/07/2016
Törökország Sikertelen katonai puccskísérlet Törökországban Binali Yildirim török miniszterelnök közlése szerint legkevesebb 160-an vesztették életüket. 16/07/2016
Világ Törökország: a puccsisták elfoglalták az állami tévé székházát is Éjszaka lövéseket is lehetett hallani a TRT állami tévé székházánál, majd nem sokkal később ezen a csatornán olvasták be a hadsereg közleményét. 16/07/2016
Világ Erdogan "kitakarítja a hadsereget" Szigorú büntetést ígért a török elnök a puccskísérlet kitervelőinek és végrehajtóinak. 16/07/2016
Törökország Katonai puccskísérlet Törökországban: kemény lesz a megtorlás A török elnök szigorú büntetést ígért az államcsíny kitervelőinek 16/07/2016
Sorozatok az én Európámról Szíriai menekültkérdés: emberkereskedelem és gyerekmunka Több mint 1,2 millió ember menekült a szegénység elől 2015-ben, hogy biztonságban legyenek Európában. 15/07/2016
Sorozatok az én Európámról Hatszáz forintért naponta Törökországban 600 forintot kapnak a szír gyerekmunkások napi 18 óra munkáért. 15/07/2016
Törökország Fenyegetés miatt zárja be több török konzulátusát Franciaország A július 14-től érvényes intézkedés az isztambuli, az ankarai és az izmiri diplomáciai missziót érinti. 14/07/2016
Törökország Szíria felé nyitna Törökország A közeledés azért lehet meglepő, mert Törökország korábban Aszad szíriai elnök egyik legfőbb ellenlábasának számított. 14/07/2016
Világ Török állampolgárságot kaphatnának a Törökországban élő szíriai menekültek Törökország meg akarja adni a lehetőséget az országban élő szíriai menekültnek a török állampolgárság megszerzésére – jelentette be a török államfő szombat este egy, a szíriai határhoz közeli Kilis vá 04/07/2016