Olaszország
Rég érkezett annyi tunéziai menekült Olaszországba, mint idén
2017 óta most először el lehet mondani, hogy elsősorban tunéziaiak azok, akik Itáliában vágynak új életet kezdeni. A számok ráadásul a valóságban még magasabbak is lehetnek, hiszen lehetetlen minden, partot érő személy érkezését dokumentálni.
Európai Hírek
Közös felelősségükre figyelmeztetik egymást az uniós tagállamok vezetői
Pénteken kezdődik a helyreállítási csomaggal kapcsolatos uniós csúcstalálkozó. Egyelőre még sok a kérdőjel, távoliak az álláspontok. Ezekben a napokban egymást érik a kétioldalú találkozók, de a legtöbb kérdés majd a csúcstalálkozón dől el.
Németország
Nehéz lesz a tagállami egyezség az uniós helyreállítási alapról
Hidakat kell építeni az uniós tagállamok között, hogy a júliusi uniós csúcstalálkozóig sikerüljön egyezségre jutniuk a járványhelyzet utáni uniós helyreállítási alap feltételeiről. Ezt Angela Merkel mondta, miután az olasz miniszterelnökkel tárgyalt a kormány Berlin mellett fekvő vendégházában.
Olaszország
Perelik az államot a járványáldozatok hozzátartozói Olaszországban
Száz felperes nyújtott be keresetet hozzátartozóik halála miatt a szerintük hibás járványügyi intézkedésekre hivatkozva az olaszországi Bergamóban. Júniusban 50 hasonló polgári peres eljárást indított egy Facebook-csoport, amely a koronavírus-áldozatok hozzátartozóinak próbál jogi segítséget adni.